Tevékenységeink
By admin on 10-11-2008
„Műszakváltás” projekt, 2010 márciusától
A projekt célja, hogy a főpályázó KKSK (Komlóstetetői Kerékpáros Sport Klub) által üzemeltetett volt LKM csavargyári üzemben (Factory Arena) való programok lebonyolítása (felújítás; interaktív várostörténeti vetélkedők; emlékirat pályázat; képzőművészeti alkotáspályázat; 360 fokos virtuális túra stb.). Szeretnénk ahhoz a felismeréshez vezetni a város lakóit, hogy a diósgyőri iparterületek Közép-Európa kiemelkedő kulturális emlékei, ezért megőrzésük, megóvásuk kiemelkedően fontos.
Partnerek: Észak-Keleti Átjáró KHE, Zöld Kapcsolat Egyesület, Magyar Kerékpárosklub.
Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap.
„Horizonton” projekt, 2009 októberétől
A program a perecesi szabadtéri színpad felújítását célozza, amelyen zenés-színjátszó rendezvények kerülnek megrendezésre 2010 májusától. Fő cél a leromlott közösségi tér revitalizációja, valamint az interkulturális (a slumosodó városrész elszegényedett, zömmel roma lakói és a bányászok és leszármazottak közötti) feszültségek oldása. A projekt további programelemei: szükségletfelmérés (az itt élő roma és nem roma lakosok kulturális szokásairól is), történeti antropológiai kutatás (tanulmányok), képes kiadvány készítése (tudományos-ismeretterjesztő), kiállítás megrendezése. A projektben a szükségletfelmérés, az oral history kutatás (dokumentumfilm-forgatással) és az ahhoz kapcsolódó képes kiadvány és kiállítás elkészítése a fő feladata egyesületünknek. Főpályázó: BKE (Bányász Kulturális Egyesület.
Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap.
„Egyszer volt hol nem volt Acélváros” projekt, 2008. IX. – 2009. XII.
A projekt célja Miskolc történetének egy vitatott, stigmatizáló, beskatulyázó örökséget jelentő korszakának vizsgálata és árnyalása. A problémát feltáró kutatást oktatási program (élményórák miskolci iskolákban), ismeretterjesztő kiadvány és kiállítás (a Miskolci Galériában) követtem valamint tudományos tanulmányok is készültek. A projekt során az ‘50-es ‘60-as évek szocialista hagyományait, kultúráját tártuk fel és mutatjuk be a kulturális antropológia és a történeti antropológia szemléletmódjával, elsősorban az oral history módszereivel, valamint korabeli források elemzésével. Partnerek: HOTE (Herman Ottó Tudományos Egyesület, Miskolci Galéria.
Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap, Miskolc MJV Önkormányzata.
Szakmai műhely, civil fórum, többcélú közösségi tér –„Civil műhely a miskolci fiatalokért” projekt, Átjáró klub, 2008. XII. – 2009. VI.
A projekt legfőbb, hosszú távú célja egy indulófélben lévő civil, szakmai műhely összekovácsolása, megerősítése volt, amely a civil és a tudományos (történeti és kulturális antropológiai, alternatív pedagógiai, muzeológiai, múzeumpedagógiai, dokumentumfilmes) szférában egyaránt képes összetett problémák kezelésében, komplex projektek keretein belül, együttesen, hatékonyan fellépni. Mindez bázisául szolgál a fiatal, szakmabeli kutatók, tanárok, civilek számára. A műhely megteremtésével (amely a közösségi tér egyik alap fóruma is) főleg távlati célunkat kívánjuk támogatni, erősíteni: Miskolc jelentsen perspektívát az itt élő fiatalok számára.
Támogató: ESZA.
A műhely fiatal önkénteseivel valósítottuk meg Átjáró-ház elnevezésű programunkat idén nyáron: az „Acélváros” kutatás előzetes fotókiállítására, város-kvízre, filmvetítésekre és előadásokra épülve (Hegyalja fesztivál, - Tokaj; Sziget fesztivál, - Óbudai sziget).
2008 áprilisában indítottuk útjára a városi kulturális élet fellendítésre tett kísérletként, egy érdekes színfoltot képviselő kezdeményezésként Múzeum Diszkó elnevezésű programsorozatunkat, amely során beszélgetésekre, felolvasásokra, koncertekre nyílt lehetőség, és amely a ‘80-as, ‘90-es évek élénk alternatív zenei életéből adott ízelítőt a közönségnek. A programok megrendezésében együttműködő partnerünk a Miskolci Galéria is.
A sorozat 2008 nyarától az Éntáncolnékveled címet viseli, és elnevezése mellett profilja is megváltozott: a legkülönbözőbb, kevésbé popzenei, mégis népszerű és táncolható zenei irányzatok követik egymást tematikusan (pl.: Ecuador zenéi, latin ska, közép- és kelet-európai ska, boogie stb.). A műsor megrendezését elsősorban a miskolci és Miskolchoz kötődő zenészek, zenekedvelők, dj-k szerepeltetésével valósítjuk meg.
2008. októberben a művelődés hete alkalmával felnőttképzési programokat szervezünk Tomoron és Sajókazán: fejlesztő tréningekkel, munkaerő-piaci tanácsadással. Támogató: SZMM-NSZFI. Partner: Kohézió Alapítvány.
Egyesületünk 2008. május 25-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tomoron valósította meg az I. Napvilág Fesztivált. Célunk egy olyan rendezvény megszervezésére volt, amely lehetőséget biztosít a térség hagyományőrző cigány gyermek- és ifjúsági zenekarainak találkozójára és közös zenélésére. Támogatónk az ESZA, partnerünk a Rom Som Alapítvány és a Profilantrop a Kultúrantropológia Társadalmi Hasznosításáért Egyesület volt Mivel a cél egy rendszeresen, legalább évente egyszer megrendezett fesztivál megteremtése volt, megkezdtük a pályázást a jövő évi Napvilág fesztiválra. Tervezzük továbbá, hogy egy önálló alapítványt hozunk létre, amely hasonló tevékenységekre specializálja magát.
Az egyesület a Gömörszőlősön megrendezésre kerülő “I. Kertek alatt fesztivál” szervezésében kezdeményező szerepet játszott, amelynek első napja a Gömör-Tornai Fesztivál része is volt egyben. A rendezvényt a Visegrádi Alap és a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány is támogatta. A rendezvényen a térségről készült legkülönfélébb filmeken, illetve témát érintő dokumentumfilmek vetítésén túl kerekasztal-beszélgetések, felolvasóestek és koncertek követték egymást. Mindemellett - a magyarországi gótikus utat bemutató - kiállítás és teaházi olvasósarok is színesítette a programot. A fesztivál megrendezésében aktív partnerünk volt az Aggteleki Nemzeti Park, az Ökológiai Intézet, B-A-Z Megyei Környezetvédelmi és Területfejlesztési Kht., Gömörszőlős Önkormányzata, az Alapítvány a Komplex Kultúra Kutatásért, Profilantrop a Kultúrantropológia Társadalmi Hasznosításáért Egyesület és a Herman Ottó Tudományos Egyesület. Mivel rendezvényünk pozitív visszhangra talált, elkezdtük a II. Kertek alatt fesztivál megszervezését, amely a tervek szerint 2009 nyarán lesz Jabloncán (Szlovákia).
Az egyesületünk tagjai a Földalatti Kulturális és Ifjúsági Közhasznú Egyesület tevékenységeit is támogatják, kulturális rendezvények szervezésében és lebonyolításában. Az egyik legjelentősebb esemény az évente megrendeződő Retek Fesztivál. Partnerünkkel közösen egy olyan bázis létrehozásán dolgozunk, ahol a hasonló érdeklődésű fiatalok összehozásán túl egy kötetlen közösségi tér jöhet létre. Székhelyünk amatőr zenekarok számára biztosít próbatermet és stúdiót, valamint filmklubok, felolvasóestek és kiállítások további megrendezésére vállalkozik. További feladatunknak tekintjük az ifjúsági mobilitás, aktív szabadidő-eltöltés ösztönzését, ifjúsági fórumok, kerekasztalok létrehozását, az ifjúság információs ellátottságának javítását, a kábítószer-fogyasztás veszélyeinek feltárását, az esélyegyenlőség, diszkrimináció fogalmainak és az emberi jogok tiszteletbenntartásának tudatosítását. 2006-tól e szakmai tevékenységeket a Földalatti Egyesülettel közösen valósítjuk meg. Ezen együttműködés keretein belül egyesületünk munkája főként a filmes programok, ifjúsági fórumok szervezésére koncentrálódik.
2007. őszén gyermek- és ifjúsági rajz- és próza pályázatot hirdettünk a „Csukott kapukon döngetek…” című projektünk keretei között: “Minden gyereknek, jó gyereknek lenni?” címmel. A felhívásra, közel száz pályamű érkezett, amelyek közül a pedagógusokból álló szakmai zsűri 9 díjat osztott ki. A díjazottak könyvjutalomban és oklevélben részesültek, és rajzaik felkerültek egyesületünk honlapjára is. Támogató: ESZA.
Idén nyáron jelent meg a Határlét című kötet, amely olyan társadalomtudományi tanulmányokat tartalmaz, amely egy szlovákiai magyar faluról, Jabloncáról (Silicka Jablonica) szolgáltat releváns, értelmező jellegű írásokat. 2002 és 2005 között a Rozsnyói Bányászati Múzeum és a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékének támogatásával komplex antropológiai kutatás folyt a Kelet-Szlovákiában fekvő, magyarok lakta Jabloncán. Ebben a kutatásban az egyesület több tagja (Csók Edit, Darázs Richárd, Fáy Ádám, Szűts István Gergely és Vörös Júlia) is részt vett. Vizsgálataik részeredményeit különböző fórumokon, konferenciákon közzé is tették. Csók Edit: Tóth Pál díj, 3. helyezés; Szűts István Gergely: Tóth Pál díj, illetve: XXVII. OTDK Társadalomtudományi szekció, 3. helyezés. A kötet a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet (Miskolc) gondozásában jelent meg.
Előzmények:
Az egyesület más tagjai pedig a szintén a Miskolci Egyetemen működő Miskolci Jelenkortörténeti Műhely égisze alatt rendeztek konferenciákat és filmklubokat, szerkesztettek kiadványokat. A “Jelenkortörténet útjai” címmel olyan tanácskozásokat szerveztek és szerveznek, amelyeken fiatal kutatók számolhatnak be legújabb társadalom- és történettudományi témájú kutatásaikról. Az itt elhangzott előadások aztán kötet formájában kerülnek kiadásra. (A Jelenkortörténet útjai I. Politika és társadalom, szerk.: Czetz Balázs - Szűts István Gergely, MJM-ME-BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék, Miskolc, 2006.)
A Herman Ottó Tudományos Egyesület szintén együttműködő partnerünk - a Miskolci Egyetem történelem, kulturális antropológia és muzeológia szakos hallgatóiként 2004 júniusában jött létre. Céljuk az ország északi régiójának kulturális és szellemi életének élénkítésére és a fiatal szakemberek elindulásának támogatására. Az egyesület havi rendszerességgel szervezi meg a műemléki beszélgetések elnevezésű sorozatot és hírlevelet.
Önkéntesként több tagunk is részt vett - a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület felkérésre - a “Magyarországon elismert menekültek integrációt elősegítő képzése”: Hogyan értsük meg egymást? (Phare Acces 2003 - Mikro Projekt) projektben előadóként, a debreceni, békéscsabai és bicskei menekülttáborban interkulturális kommunikáció, sztereotípiák és előítélet témában.

